Emelt szintű Angol Érettségi Felkészítő

Hozzáférés időtartama: Örökös

Kurzus tartalma

Segédanyagok

  • Feladatlapok, megoldókulcsok, szóbeli tételek
    00:00

Jelen idők

Múlt idők

Jövő idők

Nyelvtani apróságok

Haladó nyelvtani szerkezetek

Írásbeli érettségi

Szóbeli érettségi

Emelt angol 2020-21

A kurzus leírása

Az emelt szintű angol érettségi vizsga írásbeli és szóbeli részből is áll, és a négy nyelvi alapkészséget méri: olvasott szöveg értése, íráskészség, hallott szöveg értése, beszédkészség. A nyelvtani és a lexikai kompetenciát mindkét részben mérik. A sikeres vizsgához a tanulónak ismernie kell a nyelvtani szabályokat és megfelelő szókinccsel kell rendelkeznie. Meg kell érteni az olyan hétköznapi szövegeket, amelyek gyakori élethelyzetekhez kapcsolódnak (pl. iskola, szabadidő, munka). A tanulónak tudnia kell egyszerű, összefüggő szöveget alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy amik az érdeklődési körébe tartoznak. Ezen kívül be kell számolnia eseményekről, élményekről, érzelmekről, tervekről, célokról. Rövid magyarázatot is hozzá kell fűznie az eseményekhez, jelenségekhez, valamint szükséges indokolni a különböző álláspontokat is. Éppen ezért a kurzuson nagy hangsúlyt fektetünk a beszédkészség fejlesztésére, a szókincs bővítésére, a szövegértés gyakorlására és a különböző nyelvtani szerkezetek helyes használatára. Az online órák alatt korábbi érettségi feladatsorokat is megoldunk. 

Nézd meg milyen nálunk az e-learningen belül egy előadás

A kurzus előnyei

  • Teljes értékű tananyag, amely önmagában elegendő a felkészüléshez az érettségire
  • A 25 alkalmas, összesen 100 órás élő érettségi felkészítő rendszerezett videófelvételei
  • Akár 25 nap alatt is megtanulható
  • 5 év hozzáférés a kurzus tananyagához
  • A tananyag szintje az alapoktól kezdve indul
  • A közoktatásból kihagyott logikai gondolatmenetek átadása
  • Részvétel az októbertől áprilisig tartó élő zoom konzultációkon (kurzuson)
  • 15 napig 100%-os pénzvisszatérítési garancia

E-learning rendszerünk

A kurzus értékelése és diákjaink véleményei

5.0
Total 4 Ratings
5
4 Ratings
4
0 Rating
3
0 Rating
2
0 Rating
1
0 Rating
BE
1 év óta
Emelt angol tanfolyamra (is) járok, és nagyon jó. Munka mellett tanulok, ha az online órára készülök előre, csak kikeresem az érintett anyagot és megnézem. Ha nem tudok részt venni az órán, a saját időbeosztásom szerint pótolom videók alapján. A felület nagyon jól használható, szuper a tematizálás, nagyon jól kereshető.
DB
2 év óta
Emelt angolon voltam.
Gyesen, iker gyermekek mellett tanultam és abszolút a saját ütememben, videókat visszanézve, kérdés esetén pedig mindig kaptam választ. Őszintén, én nem találtam más olyan nyelvtanfolyamot ami ennyire kötetlen tud lenni és mégsem személytelen! Ági (az oktató) pedig 10/10. 🙂
B
2 év óta
Emelt angol felkészítőre jelentkeztem. Későn csatlakoztam, de ennek ellenére is úgy gondolom, hogy minden segítséget megkaptam. Az online oktatás szuper volt. Én nagyon élveztem az órákat. Azokról, amikről pedig lemaradtam, teljes hozzáférést biztosítottak, ha pedig valamit nem értettem, megkérdeztem órán, és minden kérdésemre választ kaptam. Rengetek anyagot kaptunk, amiből lehetett készülni.
Folyamatos volt az ismétlés.
Nekem hatalmas segítség volt. Csak ajánlani tudom! 🙂
P
2 év óta
Én az emelt szintű angol előkészítőn vettem részt online. Az órákon mindent megkaptam amit szerettem volna,volt beszélgetős rész,témakifejtés.Ha pedig nem tudtam részt venni az órákon akkor is visszanézhető és könnyen elérhető volt minden anyag.A tanártól és a többiektől is sokat tanultam ajánlom mindenkinek aki emelt angol érettségizne 🙂

Kurzus értékelése

5.00(4 Ratings)

Mit tartalmaz a csomag?

  • Korábbi előadások felvételei vágott, rendszerezett formában
  • Előző évek érettségi feladatsorainak és megoldásainak egyszerű letöltése
  • Önmagában is teljes értékű e-learning tananyag
  • Csatlakozási lehetőség az élő előadásokhoz, ahol a tanártól élőben is kérdezhetsz
  • Élő ZOOM kurzus októbertől áprilisig: csütörtökönként 16:30-19:45
  • Messenger chat csoport

Követelmények

  • Érdeklődés a nyelvtanulás iránt
  • Szorgalom

Kinek szól ez a kurzus?

  • Emelt szintű angol érettségire készülőknek
  • Gimnazistáknak, akik elmélyednének az angol nyelv rejtelmeiben
  • B2 nyelvvizsgára készülőknek

Want to receive push notifications for all major on-site activities?